Anyámmal a Közel-Keleten IV. rész Izrael
Mindig is szeretett volna utazni, de az elmúlt pár évtizedben nagyrészt a Szilvásvárad-Eger viszonylatban mozgott. Egyszer egy aggteleki látogatás alkalmával áttévedt Szlovákiába, ekkor szembesült először a ténnyel, hogy van olyan hely a földön, ahol nem értik a magyart
Az utóbbi pár évben kinyílt számára a világ. Belföldön is elvittük néhány helyre, és többször volt velünk Horvátországban, Szlovéniában, Olaszországban és Ausztriában. Mostanában egyre jobban érdekli a vallás, ezért arra gondoltunk, elvisszük a Szentföldre, ugyanúgy, ahogy mi szoktunk utazgatni, ha van egy kis pénzünk. Vagyis amolyan “ahogy esik, úgy puffan” stílusban.
Hetvenéves volt anyám, amikor nekivágtunk vele a Közel-Keletnek.
Repülővel mentünk, amivel ő még soha nem utazott. Kicsit aggódott előtte, mint az idősek általában. Gyerekkorom óta hallom tőle, hogy baleset esetén nem attól fél leginkább, hogy meghal, hanem attól, hogy megrokkan. Na, akkor ez az ő járműve. Itt baleset esetén nagy valószínűséggel valamennyien meghalunk, és csak kis esélye van arra, hogy mozgássérült legyen belőlünk.
Próbáltuk felkészíteni az útra azzal, hogy jól kösse be magát, mert repülés közben az ülésből kiesve komoly sérüléseket lehet szerezni, és hogy a kézitáskáján húzza be a cipzárt, mert amikor fejjel lefelé repülünk, kiszóródhat belőle valami, és a leszállás után nagyon babrás kiválogatni a saját dolgait a többi közül. Kicsit sápadtnak tűnt, de mivel a kávét (is) aranyáron adják Ferihegyen, így azzal se tudtuk felpezsdíteni.
Frankfurti átszállással repültünk Bejrútba.Terveink szerint innen szárazföldön csorgunk majd lefelé, és Szírián, Jordánián, Izraelen keresztül megyünk Egyiptomba. Öt héttel később müncheni átszállással Kairóból repülünk majd haza . ( Insallah! )
Izrael.
Egy régi városi legenda szerint a Tel Avivi Ben Gurion nemzetközi repülőtér érkezési oldalán a kijárat fölé angolul,nagy betűvel ki volt írva ;
“Ebben az országban szép lehetsz,de okos nem!”
Mikor először voltam itt,1994-ben,akkor a Pireuszból induló kompon összeismerkedtünk Dáviddal,aki 1-2 évvel korábban “alijázott”,vagyis települt át Magyarországról Izraelbe.Akkor éppen Görögországi nyaralásáról ment vissza ,és megszólított bennünket,hallva hogy magyarul beszélünk.Kérdezgettük,hogy milyen az ország?Két tanácsot is adott,amik nagyon hasznosak,és én is jó szívvel ajánlhatom bárkinek,aki ebbe az országba látogat.
Az egyik a csótányokkal kapcsolatos.Ugyanis Izraelben rengeteg csótány van,de ezek,ellentétben azzal,amit mi megszoktunk,úgy néznek ki,mintha Csernobilban felzabáltak volna egy élelmiszer raktárat.Hasonló méretűek,mint amikkel Afrika nagy részén,meg DK.-Ázsiában találkozhat az ember,de aki nem szokott hozzájuk,annak sokkoló lehet az élmény.Dávid azt javasolta,hogy ha egy ilyet látunk,és le akarjuk ütni őket,akkor hátulról közelítsünk hozzájuk,mert különben kiszúrják aljas szándékainkat,és ellentétben az otthoniakkal,ezek repülnek.Ami majdnem olyan,mintha egy helikopter húzna el az ember feje mellett,szóval kifejezetten ijesztő lehet.
A másik a biztonsági helyzetre vonatkozott,és bár jóval kisebb mértékben,de napjainkban is hasznos lehet,akár Izraelen kívül is.Azt mondta,ha bárhol azt hallanánk,hogy azt kiabálja valaki,hogy “Allah Akbar”(már persze a müezzint kivéve!),akkor ne nézelődjünk,ne gondolkodjunk,csak azonnal feküdjünk a földre,és várjuk meg,amíg elmúlik a lövöldözés!
Később Dávid magyar származású rokonainál több napig vendégeskedtem Tel Avivban.Nagyon rendesek voltak,semmit nem fogadtak el a vendéglátásért,utólag is köszönet érte!
A Jordán-Izraeli határon ki kellett tölteni egy adatlapot,aztán rövid tökölés után megkaptuk a vízumokat,amit izraeli sajátosságként nem az útlevélbe ütnek be,hanem egy külön kis lapra,amit magunknál kell tartani.Az országból való kilépéskor ezt elveszik,így az útlevélben nem marad nyoma annak,hogy az ember ebben az országban járt.Ez nagyon jó ötlet,mert a legtöbb arab ország hivatalos szervei eleve gyanakvással néznek arra,aki Izraelben járt,sőt néhány muszlim országba,amik nem ismerik el Izrael államot,be sem engedik az utazót,ha kiderül hogy valaha itt volt.(Ez a hozzáállás persze kölcsönös Izrael,és az arab országok között)
A határátkelő néhány km-re van Eilattól,próbáltunk ugyan stoppolni valakit a gyér forgalomban,de már a város szélén gyalogoltunk,amikor végre felvettek,és elvittek bennünket a belvárosba.Itt a cuccunkat ott hagytuk az ifjúsági szállás portáján,aztán szétnéztünk Eilatban.Megtaláltam a “Peace Café” épületét is,sajnos már jó pár éve bezárt,pedig sok emlék köt ide.Jó lett volna újra meginni 1-2 korsó jéghideg sört a nagy melegben,a fedett tornác árnyékában,miközben lógattam volna a lábam,gyönyörködtem volna a Vörös tenger vakító kék vizében,és elmélkedtem volna a világ folyásáról.Hát erről már lekéstem.
Azért a sörözést máshol megejtettük,miután ettünk valamit.
Buszpályaudvar.Az izraeli távolsági tömegközlekedés szinte kizárólag buszokkal bonyolódik.Városon belül a helyi buszokat hatékonyan egészítik ki a “shérut”-oknak nevezett iránytaxik,amik jó állapotú mikrobuszok.A buszok modernek,tiszták,légkondícionáltak, és persze a környező országokhoz képest ennek megfelelően sokkal drágábbak.
Vettünk jegyet,ettünk valamit,majd elindultunk,és a Negev sivatagon keresztül estére befutottunk Jeruzsálembe.Én már többször jártam itt,de A.-nak,és anyámnak új volt az élmény.
Nagyon érdekes pontja a földnek.Én nem vagyok vallásos,de hiszem,hogy ha bárhonnan bekötött szemmel,bármiféle információ nélkül idehoznának,akkor is pontosan érezném,csak Jeruzsálemben lehetek.Sehol nem éreztem ezt eddig.Valószínűleg nem véletlen,hogy mindhárom egyistenhívő vallás szent helyként tiszteli.A müezzin imára hívó hangját sok százszor hallottam eddig a világ különböző pontjain,de mindeddig a három legszebb az itteni templom hegy,a másik Bejrútban a Kék mecset,a harmadik Új-Delhiben a Nagymecset müezzinjének hangja volt.
Jeruzsálemben legutóbbi ottjártam óta új helyre került a buszpályaudvar,így némi kérdezősködésünkbe került,mire megtaláltuk a helyi járatot,ami Kelet-Jeruzsálembe vitt,a Damaszkuszi kapuhoz.A buszon rajtunk kívül csak ortodox zsidók utaztak.Meg akartam győződni róla,hogy a jó buszra szálltunk-e,ezért a közeli ülésen angolul beszélgető két zsidó nőhöz fordultam,hiszen náluk egyértelmű volt,hogy meg fognak érteni.
Köszöntem,és illedelmesen megkérdeztem tőlük,hogy ez a busz megy-e a Damaszkuszi kapuhoz.
Soha nem láttam még,hogy valaki ennyire megrémült volna egy kérdéstől.(Jó,persze,lehet hogy nem is a kérdéstől ijedtek meg ennyire,hanem a nagy darab szakállas,szakadt csavargótól,de akkor is.)
Gondolom kulturális okai voltak a döbbenetnek,amit ártatlan kérdésem kiváltott,de sajnos nem ismerem az ortodox zsidó etikettet.A nő kétségbeesetten,és segélykérően nézett körül,mire egy fekete kaftános férfi kissé leereszkedően,de mosolyogva bólintott,igen,ez az a busz.Többször is előfordult velünk az itt létünk alatt,hogy az utcán megszólítottunk valakit,mert valamit kérdezni szerettünk volna tőle.Ezek az öltözékük alapján nem ortodoxok voltak,mert persze a földig érő kaftánban,hosszú pajesszal,fekete kalapban még járás közben is a tórát -remélem jól tudom- olvasó embereket mi se zavartuk meg.Az illető ennek ellenére legtöbbször oda se nézve sietett tovább,akkor is,ha többször,egyre hangosabban szólongattam.Ez a mi kultúránkban azért nem túl sűrűn,a Közel-Keleten meg szinte sosem fordul elő.
A Damaszkuszi kapunál leszállva anyámat beültettük egy kis teázóba csomagokkal,mi pedig ketten két felé indulva próbáltunk felkutatni egy olcsó szállást.Én a sötét utcán kérdeztem meg egy járókelőt,hogy tud-e ilyet?
Ő is köszönt,majd a helyett,hogy válaszolt volna,azt kérdezte,honnan jöttem?Megmondtam.
-Légy üdvözölve ebben az országban -mondta.
-Te ugye palesztin vagy?-kérdeztem tőle.
-Én igen,honnan tudod?
-Tizenkét órája vagyok ebben az országban,és te vagy az első,aki üdvözöl.
-Elhiszem-mondta szomorúan.
Én eddig akármerre jártam a földön,mindössze két nemzet fiaival találkoztam,akik közül néhányan nem vállalták fel a saját országukat.Izraeliekkel,és olyanokkal,akik az USA-ból jöttek.
No comment…
Végül is a szokott helyemen szállunk meg.bent az óvárosban,a Damaszkuszi kapu közelében az “Al Arab” hostelben. Most is ez a legolcsóbb,és én,mint visszajáró vendég,még ebből is kapok kedvezményt.Ugyanazt a szobát kapjuk meg most is,mint ahol én az előző 2-3 alkalommal aludtam.Ez egy nagy,négy ágyas szoba,de most csak hárman leszünk benne.
Kellőképpen lepukkant hely,viszont nem is lehetne jobb az elhelyezkedése.
A Damaszkuszi kapu mögött vagy 300 méterre van az épület az arab negyedben,de az utca másik fele már a keresztény negyedhez tartozik.Az ablakunkból rálátunk a Sziklamecsetre,és a templom hegyre,ami az Iszlám harmadik legszentebb helye.A mellettünk futó utca része a Via Dolorosának,a Szent sír temploma három percre.
A következő két napban bejárjuk a nevezetes helyeket,ismerkedünk Jeruzsálemmel.
Szent sír Bazilika,Via Dolorosa,Olajfák hegye,Getszemani kert,Siratófal,Templomhegy az Al Aksza mecsettel.és a Sziklamecsettel,,Dávid torony,a Kidron völgye,és a Jad Vasem múzeum.
Harmadik nap anyámnak pihenőnapot tartunk,első ízben,mióta elindultunk otthonról.Hagyunk nála pénzt,meg szobakulcsot,egy papírra felíratjuk neki a hostel nevét,meg címét angolul,arabul,meg héberül,meghagyjuk neki,hogy pihengessen,meg sétáljon a környéken,merüljön el a szent város ókori hangulatában.
Mi stoppal elindulunk,aztán a megfelelő helyen kiszállva ,bevesszük magunkat a Judeai sivatag világos sziklái közé.
Végigmegyünk a Wadi Qelt szurdok peremén lefelé,amíg el nem érjük a Szt.György monostort.Körülnézünk a sziklafalra fecskefészekként tapadó helyen,aztán lesétálunk Jerikóba.Itt is körbenézünk,majd stoppal vissza Jeruzsálembe.
Jeruzsálem előtt megállítanak bennünket egy ellenőrzőponton.Kiterelnek bennünket egy parkolóba,ahol két bombázó csaj jön a mikrobuszhoz,vállukon,mint mindenfelé Izraelben,betárazott géppisztoly lóg.
(Mikor jó pár éve erre jártam,akkor éppen intenzívebb stádiumban volt a palesztin ellenállás,zajlott a második intifáda.Mint most is,akkor is minden aktív katonai szolgálatot teljesítő fiatal vállán ott volt a fegyvere 30 db éles lőszerrel,viszont Jeruzsálemben csak csoportosan közlekedtek a katonák,és a betárazott 30 db-os tár két oldalára szigetelő szalaggal másik két tárat rögzítettek,így éles helyzetben gyors tár csere után 90 db lőszer állt rendelkezésükre.)
Intésükre a palesztin utasok kiszállnak a mikrobuszból,de mi maradunk,nem tudjuk hogy ez ránk is vonatkozik-e,de úgy gondoljuk,mi némileg kisebb biztonsági kockázatot jelentünk,mint a palesztinok,akiknek amúgy lehet némi okuk arra hogy ne kedveljék túlságosan a zsidó katonákat.Mint kiderült,rosszul gondoltuk,egy ujjmozdulattal minket is kiszállítanak a járműből.Nekem,aki elég sokat éltem Angliában,már ez is bicskanyitogató egy kicsit,nem veszik a fáradtságot hogy hozzánk szóljanak,csak az ujjukkal integetnek.Jó hogy oda nem füttyentenek,mint a kutyáknak!
Amikor az ellenőrzésben hozzánk ér a két gyönyörű katona nő,akkor az egyikük foghegyről odaveti nekem:
-Paszport.
-Igen!?
-Paszport-ismétli.
-Segíthetek valamiben?-kérdezem tőle angolul,hogy megkönnyítsem a dolgát.
-Beszél angolul?-kérdezi,ami elég jó tipp,tekintve hogy eddig is angolul beszéltünk.
-Igen.
-Van útlevele?-kérdezi.
-Persze!
-Hol?
-Hát itt a zsebemben.
-Akkor adja ide!-mondja.
-El szeretnéd kérni az útlevelemet?-segítek neki.
Teljesen értetlenül néz rám,mire a társa,aki kezdi kapisgálni,hogy milyen homokszem kerülhetett itt a kommunikáció olajozott gépezetébe,közbeszól.
-Kérem az útlevelét!
-Kéred?Ja,hogy kéred??!Természetesen, itt is van,parancsolj!Minden tőlem telhető módon segítem az izraeli biztonsági szervek munkáját,azon szerény eszközökkel,amik rendelkezésemre állnak,és persze szívesen válaszolok esetleges kérdéseitekre is.-mondom.-Amúgy köszönöm érdeklődéseteket,én jól vagyok.És ti?
Morognak valamit,megnézik a betétlapot az útlevélben,és megkérdezik honnan jöttünk?Gondolom azért,hátha a Hamasz felületesen készített fel bennünket,és a nagy ijedtségben elfelejtettük hogy “Hungary”.
Még megkérdik honnan,hová megyünk,aztán elengednek.
Azért nem állom meg,és a második katonanőhöz fordulok,arcomon nyájasan ömlik el az udvarias mosoly.
-Látom te jól beszélsz angolul.Megtennéd nekem azt a szívességet,hogy a jövőbeni kellemetlenségek elkerülése érdekében megtanítod a kolléganődnek azt a szót,hogy “kérem”?Ahogy tudod is,nagyon hasznos szó,és szerves része a civilizált társalgásnak,amennyiben segít udvariasan rábírni valakit olyasmire,amit szeretnél tőle!
-Persze,persze-mondja,-csak menjünk már!
Furcsák ezek a katonák,hát nem ők állítottak meg?Most meg siettetnek!?
A katona lányok kapcsán jegyezném meg,hogy ötvenegynéhány ország nőnemű lakosságának több-kevesebb alapossággal történő tanulmányozása után ki merem jelenteni,hogy az izraeli nők külső adottságaik alapján,a dobogó második helyét foglalnák el egy képzeletbeli versenyben,ahol is természetesen a magyar hölgyek állnának a dobogó tetején.Sőt,ha valakinek a barna bőr,sötét haj,nagy,fénylő,sötét szem,nagy mell,viszonylag nagy,ellenben nagyon formás fenék a zsánere,akkor annál bizonyosan ők állnak a dobogó tetején!
(Na de,mielőtt csorgó nyálam zárlatot okozna a laptopomban,folytatom is hangsúlyozottan,és végletesen szubjektív beszámolómat.)
Egyébként az izraeli hadsereg kétséget kizáróan a világ egyik legjobb hadserege.Pénz,paripa,fegyver számolatlanul ömlik hozzájuk az USA-ból,mindenféle segélyek formájában,technológiailag is a világ egyik legfejlettebb állama, fegyverexportját tekintve 4,-6.ik a világon.A lakosság számához viszonyítva a legtöbb katonailag kiképzett állampolgár itt szaladgál.Megalakulása óta gyakorlatilag folyamatosan harckészültségben áll,amit időnként aktív háborús időszakok tesznek változatossá.Nagyon jól szervezett,és igen hatékony szervezet.Izraelben a nők is katonakötelesek,ők két évig,a férfiak ettől is hosszabb időre vonulnak be koedukált laktanyákba,ahol a világ egyik legjobb kiképzését kapják.Aki aktív katonai szolgálatát tölti,az mindenhová magával viszi a fegyverét,természetesen legalább egy tár éles lőszerrel együtt.A katona fiatalok így járnak kocsmázni,moziba,sőt strandra is.A parton gúlába pakolják a gépkarabélyokat,ketten kint maradnak betárazott lőszerekkel őrizni a rakást,míg a többiek önfeledten hancúroznak a vízben,aztán időnként cserélnek.Velem is előfordult annak idején,hogy egy családi háznál dolgoztam Tel Avivban a lakókkal.Egyszer csak beállított a katona fiuk.Lerakta a szobában az asztalra a géppisztolyt,és beállt segíteni a szülőknek.
Másnap anyámmal együtt buszra szállunk,és Betlehembe megyünk.A város határában fut a Ciszjordániát Izraeltől elválasztó 8 méter magas biztonsági betonfal komor szalagja őrtornyokkal tűzdelve.Olyan,mintha egy börtönbe lépne be az ember,valószínűleg a helyiek is így éreznek.
Akadálytalanul bejutunk,aztán elsétálunk a Születés templomáig.Miután kinézelődtük magunkat,bejárjuk a környéket,aztán visszaindulunk.Beállunk a kifelé vezető drótkarámban várakozó sorba,még a fejünk fölé is jutott a szögesdrótból.
(Ha Izraelben akarnék vállalkozást indítani,vagy zászlógyártásba,vagy szöges drót gyártásba fognék.Még soha,sehol nem láttam annyit egyikből se,mint ebben az országban,)
Az ellenőrző pont légkondícionált fülkéjében unottan ül az izraeli biztonsági ember,és ráérősen vizsgálgatja a kilépni szándékozó,főleg palesztin emberek papírjait,akik olyan szerencsések,hogy a falon túl,Izraeli területen dolgozhatnak.Vagy fél órát aszalódunk a napon,mire ránk kerül a sor.Szinte szóról szóra ugyanaz ismétlődik meg,mint a Jeruzsálem előtti ellenőrzőponton.A fickó nem is érti,hogy mi a problémám.A palesztinok,akik pontosan tudják hogy mi a helyzet,hiszen ők naponta átélik ezt,szólnak hátulról hogy hagyjam,nem érdemes,mert csak a kilépést késleltetem.Látva a fennakadást,két géppisztolyos izraeli katona jön oda,akik udvariasabbak,és gördülékenyebbek,így aztán átjutunk a falon.Visszamegyünk a busszal Jeruzsálembe,és egy még otthon ajánlott autókölcsönzőben elintézzük a papírokat.Másnap reggeltől kibéreljük a lehető legolcsóbb autót,teljesen korrekt áron.Utána még sétálunk egyet az óváros sötétben is nyüzsgő utcáin,hallgatjuk a helybeli árusok kiabálását,hagyjuk hogy hasson ránk ennek az ősi városnak az atmoszférája.Kajálás egy olcsó,zsúfolt,de nagyon hangulatos kis koszos arab kifőzdében,aztán az Al Aksza mecset müezzinjének aznapi utolsó imára hívó hangjaira nyugovóra térünk .
Másnap nyitáskor az autókölcsönzőtől elhozzuk a kocsit.A hitelkártyámról 100 Fontot elkülönítenek,ha bármi probléma lenne a géppel,mikor visszahozzuk,elsősorban ebből fedezik kárigényüket.Kétszer is rákérdezek,hogy amennyiben épségben visszakapják,úgy ugye nem tartják meg a pénzt.Megígérik.
Észak felé indulunk.és a fővárosba,Tel Avivba hajtunk.Sétálunk egyet a belvárosban,meg a tengerparton,felkeressük a Momo’s hostelt a Ben Yehudán.Annak idején hónapokig laktam itt,mostanra felújították,ami ráfért persze,de így már nem ugyanaz.Annak idején a recepció egyúttal bár,és egyszerű étterem is volt,ahol egytál ételeket,reggeliket lehetett rendelni,de arra is volt lehetőség,hogy magának főzzön az ember.Szintén a Ben Yehudán volt pár száz méterre a “Bagdad Caffé”.
(Annak idején én nappal segédmunkás voltam napi 10-14 órában,utána mentem a Bagdad Cafféba mosogatni éjjel kettőig,aztán a barátnőm váltott,aki reggelig volt.Én aludtam kettő órát,aztán felkeltem,és mentem megint dolgozni nappalra.Ezt abban az időben egy hónapig is bírtam,amikor is minden egyes nap dolgoztam 16-20 órát,és az egy hónap alatt sose aludtam többet,mint napi két óra..Utána persze elfáradtam én is,és onnantól csak nappal dolgoztam napi 10-12 órát,heti 6-7 napot.)
Innen Jaffába megyünk,ebbe a nagyon szép állapotban fennmaradt ősi kisvárosba Tel Avivtól délre.
Itt is dolgoztam annak idején.Továbbindulunk,és estére befutunk Akkóba.Keresünk egy olcsó szállást,aztán teszünk egy nagy kört a városban,kifőzde,alvás
Másnap városnézés,aztán visszamegyünk Haifába,és megnézzük a Baha’i vallás központját a Camel hegy csúcsán,és az alatta 200 hektáron elterülő gyönyörű függőkertet,amit 19 terasz alkot.
Utána felmegyünk a Libanoni határhoz,Rosh HaNikrához.A függőkabin,ami levisz a barlanghoz,állítólag az egész világon a legmeredekebb,60 fokos.Megnézzük a sziklába vágott alagutakat,meg a barlangot,sétálunk a környéken.
Estére vissza Akkóba.
Másnap végleg elhagyjuk Akkót,és célba vesszük a Galileai tavat,ami a világtengerek szintje alatt fekszik több mint 200 méterrel.Tabgha,Kafernaum,a kenyér,és halszaporítás helyszínei.
Innen a tó partján dél felé indulunk.Séta Tiberiasban.Később az úton felveszünk egy izraeli katonalányt,aki az út szélén stoppol.Beül hátra anyám mellé,a gépkarabély a combja között.Vagy ötven kilométert visszük,jól elbeszélgetünk.
(Izraelben elterjedt a stoppolás,én is sokat közlekedtem így annak idején.A katonákat erre is felkészítik természetesen,így például biztonsági okokból sose szállnak be a sofőr mellé előre,hiszen így nagyon védtelenek lennének egy, a hátsó ülésen ülő támadása esetén.)
Estére befutunk a Holt tenger partjára,ami a világ legmélyebben fekvő szárazföldi pontja,418 méterrel a tengerszint alatt terül el.
Masada tövében alszunk a kempingben.
Másnap anyámék a kabinos felvonóval mennek fel Masada erődjébe,és gyalog jönnek vissza a “kígyó ösvényen”.Mivel én már többször voltam itt,ezt most kihagyom,amíg ők fent nézelődnek,addig én lent túrázom egyet.
Innen a Holt tenger partjára megyünk,ahol megmártózunk a rendkívül sós vízben.
Később Ein Gedi,ahol túrázunk egyet,megcsodáljuk a Dávid vízesést.
Késő este érünk vissza Jeruzsálembe,és ismét a szokott helyen alszunk.
Reggel visszavisszük a kocsit,minden rendben volt vele.Rákérdezek,hogy akkor visszautalták-e a hitelkártyámra a 100 Fontot.
-Persze,minden rendben van.-mondják.
(Ehhez képest Londonba visszaérve kiderül,hogy ez nem történt meg.Telefon a kölcsönzőbe,ahol egyrészt elfelejtettek angolul,másrészt nem akarják érteni hogy mit akarok,harmadrészt viszont állítják,hogy ők visszaadták a pénzt.Végül is a bankomnak közel egy éves levelezgetésébe került,mire visszakaptam az összeget.)
Sétálunk egy nagyot Jeruzsálem modern belvárosában,aztán még egy kör az óvárosban.Buszpályaudvar.
Buszra szállunk,és éjjel kettőre futunk be Eilatra,a Vörös tenger partjára.
Mivel ez Izrael legnépszerűbb tengerparti nyaralóhelye,ennek megfelelően az árak az egekben,így a parton csak úgy a homokos fövenyen ágyazunk meg magunknak.Hálózsák,alvás.
Másnap a mellettünk kora reggel nyitó étteremben kávé,mosdás.A cuccunkat a személyzetre bízzuk,anyámat ott hagyjuk a parton hogy sétálgasson,nézelődjön,mi pedig megkeressük az épp akkor nyitó egyiptomi konzulátust,és vízumot kérünk.Egy órán belül meg is van,helyi járattal elbuszozunk Tabaig,ahol is a szokott tökölés után átlépjük a határt.
Farandzsi's Blog 