Spanyolország felé

Körülnéztünk Nápolyban, voltunk a Vezúvon, Pompei, ilyesmi….

Egy kis hajó a nápolyi kikötőben. A lámpaoszlop mellett ÉN állok személyesen.

A pompei utcákon.

A kempingben rajtunk kívül alig vannak, a narancs és citromfák roskadásig tele érett gyümölccsel. Pompeiben derül ki, hogy hajó se Nápolyból, se Szicíliából,se Tunéziából nem megy Marokkóba, Algériából meg végképp nem…A két ország között még közúti határátkelő sincs – a pár évvel ezelőtti háború miatt.

A Stromboli vulkánjának tetején.

A Lipari szigetekről viszont szép képeket láttunk, ezért úgy döntünk, körülnézünk arra. Az utazási irodában veszünk 2 hajójegyet Rómából Barcelonába, és onnan a 2 nappal későbbi járatra tovább Tangerbe, Marokkóba, természetesen a létező legolcsóbbat, ülőhelyre. A cuccunk egy részét az ifjúsági szálláson hagyjuk, és elindulunk a Lipari szigetekre.

Az első sziget Stromboli, távolról a hajnali égen jól látszik amint a vulkán tetejéről időnként lávaszökőkút tör az ég felé. Az egész sziget egy nagy vulkáni kúp,ami a tulajdonképpeni vulkánnak csak a csúcsa, ez emelkedik ki a tengerből 970 méterre.

Szabály szerint kísérő nélkül csak mintegy 300 méteres magasságig lehet felmenni,aki ennél magasabbra akar kapaszkodni annak fizetni kell a helybeli idegenvezetők egyikének. (Az összeg függ a létszámtól, minket kettőnket így utószezonban 50 euróért akartak felvinni….)

 

Mi persze szokás szerint nem erőltetjük a dolgot, és nekiindulunk vezető nélkül. Már majdnem a kráter pereménél látunk egy helikopter leszálló helyet. Fent a kráterben 4-5 kisebb kürtőből folyamatosan füst gomolyog, a legnagyobb kürtő pedig pár percenként egyszerűen felrobban, izzó lávát, és füstöt okádva. A visszahulló törmelék újra meg újra eltömi ennek kürtőjét a következő robbanásig. Egy nagy kerülővel, másik úton ereszkedünk le a parton lévő faluba.

Este befizetünk egy motorcsónakos útra, ekkor kint a tenger felől lehet látni a tűzijátékot esti fényben. A fickó, aki kivisz bennünket sok évig élt Ausztráliában, jól beszél angolul. Kérdezi voltunk-e fenn az ösvényig, ameddig ingyen fel lehet menni. (Ha idegenvezetőt fogadunk, aki végig felvisz, arról tudott volna)

Mondjuk voltunk, szép volt. Mellékesen kérdezem, mi van, ha valaki a törvényt megszegve idegenvezető nélkül megy fel – esetleg….. -Ó, ilyenkor, novemberben már semmi – mondja. De ha valaki nyáron csinál ilyet akkor azt észlelik az ösvény mellett elhelyezett kamera következtében, mire felér, akkorra már helikopter várja a perem alatti leszállóhelyen, és 2000 euróért visszahozzák a partra.

A part egy elhagyatott részén alszunk sátorban. Sokfelé látunk táblákat, amik több nyelven figyelmeztetnek, hogyha szirénát hall az ember, akkor húzódjon a sziget magasabban fekvő részeibe. Ez furcsa, én laikusként arra gondoltam volna, hogy egy nagyobb kitörés esetén minél közelebb vagyok a vízhez, és a várható mentőhajókhoz, annál jobb. Később mesélik, hogy egy pár évvel ezelőtti kitöréskor a sziget egy része belecsúszott a tengerbe, a szökőárban sokan meghaltak. Másnap a délelőtti hajó nem jön a viharos tenger miatt, a délutánival tovább állunk. Panarea a következő sziget, nekünk ide szól a jegyünk, de nem szállunk ki itt, hanem továbbmegyünk Liparira

Lipari

Erről a szigetről kapta a nevét az egész szigetcsoport. Itt is körülnézünk 2-3 nap alatt, aztán megyünk Vulkánóra. A hajóból kiszállva megfürdünk a kikötő mellett lévő iszapos vizű természetes termál tóban, ahova ilyenkor már nem kell belépőt váltani. Vize kellemesen meleg. Pár méterre tőle a tengerfenékről feltörő forró víz miatt itt is kellemes a fürdés. Utána felkapaszkodunk a kikötő mellett magasodó kialudt vulkánra.  A kráter peremén a vulkáni utóműködés következtében szolfatárák okádnak kénes füstöt. Általában fúj a szél, de amikor egy pillanatra eláll, a felemelkedő füstoszlop szúrós szagában  fuldoklunk. Leereszkedve, stoppal és gyalog elmegyünk a sziget túlsó végére, ahonnan szép kilátás nyílik a hegytetőről. Visszaérve a kikötőbe, épp csak iszunk valamit az egyik kocsmában, és már jön is a hajó.

Vulkánó.

Visszafelé megvesszük a jegyet Liparira, de a szokásos metódus alapján nem szállunk ki itt, hanem elhajózunk Nápolyba.

Innen másnap vonattal vissza Rómába.Formiáig jegy nélkül, onnan az idefelé fel nem használt jegyünkkel. A kalaj, aki szerencsére Formia után jön, ugyan csodálkozik, de meggyőzöm róla, hogy mindegy melyik irányból tesszük meg ugyanazt az utat. Azt, hogy nincs érvényesítve, már szóvá se teszi. Rómában ki a kikötőbe, Civitavecchiába, az orrunk előtt kifutó hajóra szinte át lehetne ugrani a partról. .A következő másnap este megy, átrakatjuk a jegyünket akkorra. Keresünk egy olcsó szállást. A következő nap Civitavecchiával ismerkedünk. Este ki a kikötőbe.

A hajó szép darab, 230 m hosszú, 30 m széles, és ugyanolyan magas. 2300 utast tud szállítani.10 fedélzet, éttermek, 5 bár, videójátékterem, internetszoba, wellnesskomplexum többféle masszázzsal, jakuzzi, szaunák, kaszinó, színpad, diszkó. A legfelső fedélzeten úszómedence külön a felnőtteknek, és külön a gyerekeknek. A hajón – a főleg marokkói sofőrökkel együtt – leterelnek bennünket egy mozihoz hasonló, 140 férőhelyes terembe, ahol 5 nyelvű táblán hívják fel a figyelmet arra, hogy csak ülni lehet az üléseken, de ezek ülőrészét, vagy a háttámláját a szőnyegpadlóra lerakni, és a padlón ülni, vagy feküdni szigorúan tilos…. Ennek ellenére a sofőrök 10 perc alatt berendezkednek a földön, mi is így teszünk.

Barcelona.

Barcelona kurva jó, mint mindig, felkeressük az ismerős, és egy pár ismeretlen helyet, felkapaszkodunk a Tibidábó hegyre is ahonnan belátni az egész várost.