Anyámmal a Közel-Keleten II.rész Szíria

Mindig is szeretett volna utazni, de az elmúlt pár évtizedben nagyrészt a Szilvásvárad-Eger viszonylatban mozgott. Egyszer egy aggteleki látogatás alkalmával áttévedt Szlovákiába, ekkor szembesült először a ténnyel, hogy van olyan hely a földön, ahol nem értik a magyart.

Az utóbbi pár évben kinyílt számára a világ. Belföldön is elvittük néhány helyre, és többször volt velünk Horvátországban, Szlovéniában, Olaszországban és Ausztriában. Mostanában egyre jobban érdekli a vallás, ezért arra gondoltunk, elvisszük a Szentföldre, ugyanúgy, ahogy mi szoktunk utazgatni, ha van egy kis pénzünk. Vagyis amolyan “ahogy esik, úgy puffan” stílusban.

Hetvenéves volt anyám, amikor nekivágtunk vele a Közel-Keletnek.

Repülővel mentünk, amivel ő még soha nem utazott. Kicsit aggódott előtte, mint az idősek általában. Gyerekkorom óta hallom tőle, hogy baleset esetén nem attól fél leginkább, hogy meghal, hanem attól, hogy megrokkan. Na, akkor ez az ő járműve. Itt baleset esetén nagy valószínűséggel valamennyien meghalunk, és csak kis esélye van arra, hogy mozgássérült legyen belőlünk.

Próbáltuk felkészíteni az útra azzal, hogy jól kösse be magát, mert repülés közben az ülésből kiesve komoly sérüléseket lehet szerezni, és hogy a kézitáskáján húzza be a cipzárt, mert amikor fejjel lefelé repülünk, kiszóródhat belőle valami, és a leszállás után nagyon babrás kiválogatni a saját dolgait a többi közül. Kicsit sápadtnak tűnt, de mivel a kávét (is) aranyáron adják Ferihegyen, így azzal se tudtuk felpezsdíteni.

Frankfurti átszállással repültünk Bejrútba.Terveink szerint innen szárazföldön csorgunk majd lefelé, és Szírián, Jordánián, Izraelen keresztül megyünk Egyiptomba. Öt héttel később müncheni átszállással Kairóból repülünk majd haza . ( Insallah! )

Szíria

Azt mondják mindenkinek két hazája van. Az egyik ahol született, a másik Szíria.

Libanonból a határon átkelve egy másik minibusszal alku után a Krak des Chevalier, a legjobb állapotban fennmaradt keresztes lovagvár által uralt hegy tövében szállunk ki az elágazásban, ahol a hegyre vivő kanyargós út a főútba torkollik. A taxisok majdnem biztosra mennek, amikor méregdrága fuvart ajánlanak a vár bejáratáig a három kiszolgáltatott utazónak. Nem foglalkozunk velük, hanem elsétálunk tőlük vagy 200 méterre, és a ritkán arra haladó autókat próbáljuk stoppolni. Nemsokára megjelenik az előbbi taxisok közül egy, aki amúgy is a hegyre tart, és az első ár töredékéért felvisz bennünket a várhoz. Közvetlenül az erőd mellett találunk egy olcsó szállást, amit rövid alku után elfoglalunk. Körbejárjuk a várat, megcsodáljuk a kiváló állapotban fennmaradt masszív falakat, aztán jól bevacsorázunk.

Másnap belülről is bejárjuk a várat, ami a kulturális világörökség része.
Több mint ezer éves, sokat látott falai között megfordult a híres Ibn Battuta arab utazó, megpihent I. Eduard angol király, és II. András királyunk is. Arábiai Laurence így ír róla:„talán a legjobb állapotban konzervált és teljességével a legcsodálatraméltóbb vár a világon”
Szaladinnak a legendás arab hadvezér muszlim seregeinek is ellenálltak három méter vastag falai. A 650 méter magas vulkáni kúpon épült várból nagyszerű kilátás nyílik az alant elterülő Homsz völgyére. Délután összepakolunk, alku után taxival a völgyben lévő főúthoz, majd egy másik elcsípett mikrobusszal Homszba megyünk. Itt újra járművet váltunk, és nemsokára befutunk Hama-ba. Hama ősi városa legalább 7000 éves, termékeny síkságon fekszik. Az első vízvezetékeket a II. Világháború után építették a városban, modern lakónegyede nem volt az ötvenes évek végéig. Keresünk egy olcsó szállást, aztán, miután becuccoltunk, körülnézünk az óvárosban. Felmegyünk a Citadellába, majd felkeressük a hatalmas vízátemelő kerekeket, ”Noriákat”, az Orontész folyó partján, amik között a világ legnagyobbja is található, mintegy húsz méteres magasságú.

Ezek a ma is működő kerekek főleg az öntözésben segítenek a római idők óta. A város a legutóbbi, 2011-ben kezdődött felkelésben is központi szerepet játszott. Azóta bizonyára rommá lőtték a harcoló felek, gondolom a „Noriák” is nagy károkat szenvedtek az értelmetlen emberáldozat mellett.

De hát mit számít mindez, ha a fegyverek jó áron fogynak, ugye!?

Harmadnap utunk legészakibb fekvésű célpontjától dél felé vesszük az irányt, minibusz, Homszon keresztül estére befutunk Damaszkuszba.
Keresünk egy olcsó szállást az óváros kacskaringós, szűk kis sikátoraiban.

Szálláskeresésnél ugyanazt a módszert alkalmazzuk az út során végig. Anyámat beültetjük a csomagokkal -nálunk egy-egy nagy 50 literes zsák van,anyám egy kis hátizsákot visz-  egy kávézóba, vagy étterembe egy-egy teával,vagy gyümölcslével,és a tulajdonos gondjaira bízzuk. (Neki kicsit furcsa helyzet,de mi tudjuk hogy nagyobb biztonságban van így,mintha Magyarországon bárhol éjszaka a rendőrség épületének lépcsőjén üldögélne.Az öt hét alatt többször is meghívják a helybeliek egy-egy italra anyámat,a vendégszeretet és az idősek-idősebbek tisztelete ősi törvény errefelé.)Mi pedig körülnézünk a környéken. Mindig felkeresünk legalább 5-6 olcsó szállást, lealkudjuk az árakat, aztán megegyezünk a legmegfelelőbbnek ítélt szállás tulajával. Visszamegyünk anyámért, és elfoglaljuk a szállást. Utána a sikátorok útvesztőjében vacsorázni indulunk. Keresünk egy olcsó kifőzdét, ahol alaposan belakmározunk.
A következő két napban a várossal ismerkedünk.

Damaszkuszt is a világ egyik legrégebbi, folyamatosan lakott településeként tartják számon, ami az Antilibanon-hegység lábánál egy hatalmas oázisban fekszik. Julianus római császár „Kelet gyöngyszemének” nevezte, állítólag Mohamed próféta a földi paradicsomot látta benne. A hagyomány szerint itt született Ábrahám, a sémiták ősatyja. Megcsodáljuk Szaladin síremlékét, felmegyünk a citadellába. Barangolunk a fedett „Souk”-ban, a bazárban, melynek bádogtetején a sok apró lyuk még 1925-ből való, amikor a francia vadászgépek géppuskái megszórták a piacot.

Gondolom a levegőből a hatalmas piac jó célpontot jelentett, és biztos volt a siker, hiszen egy piacon mindig nagy a tömeg. Legfőképpen pedig a fegyvertelen civilek ritkán lőnek vissza.Azóta,ha a sok nemzetiségű,és sok vallású szír emberek közül valaki a mennyezetre néz a hatalmas vásárcsarnokban,tudhatja hogy nagyjából mit várhat tőlünk,a fejlett nyugattól!Persze saját vezetőik se sokkal jobbak.Itt az évezredek alatt rezsimek jöttek-mentek,de csak ritkán sikerült úgy intézni,hogy a nép,az Istenadta nép ne szívja meg nagyon.

Természetesen felkeressük Damaszkusz legismertebb látványosságát is, az Omajjád mecsetet, benne Keresztelő Szent János féltve őrzött koponyájával.

Szent Jánost a muszlimok is szentként tisztelik, egyik prófétájuknak tartják. A nagymecset a muszlim építőművészet egyik remeke. A mecsettől öt perc sétára találjuk a
Sayyida Ruqayya Mausoleumot, amely Mohamed próféta egyik leszármazottjának, egy négy éves kislánynak a földi maradványait őrzi. Perzsa-iraki építőművészeti stílusjegyek uralják, hasonlóan a Baalbeki Sayyida Khawla síremlékhez, és ugyanolyan lélegzetelállító.

Késő délután busszal, majd stoppal felmegyünk a város mellett magasodó Qasioun hegyére. A legenda szerint itt ölte meg Káin testvérét Ábelt, és ezzel elkövette az emberiség első ismert gyilkosságát. 2011 óta a szír kormányerők ütegei vannak itt, akik erről a stratégiai magaslatról lövik a felkelők állásait, ezzel is hódolva bölcs emberi fajunk nemes hobbijának, az ölésnek. Gondolom most is kizárólag a szeretet nevében, mint már oly sokszor.

Nem tudom a nagy médiákulumok felteszik e néha a közönségnek a kérdést: Kinek az érdekeit szolgálja a legutóbbi  öldöklés bőven százezer fölötti emberáldozattal,milliónyi menekülttel,milliárdokban is alig mérhető anyagi pusztítással,és pénzben ki sem fejezhető  szenvedéssel?

Az évek óta fontolva toporgó nyugati világnak,ami régi jó szokásához híven most is sikerrel alkalmazza az olajjal való tűzoltás bölcs stratégiáját,és szétbombáz minden vélt ellenséget,valamint az alig leplezett kárörömmel figyelő izraeli hadseregnek, a környező országok velejéig korrupt vezetőinek,és távolabbi nagyhatalmak saját népük nyomorúságát nem elég szórakoztatónak találó vezetőinek üzenem,hogy sikerült itt a távoli Biharbükköspotykán megtalálni a megoldást a konfliktuskezelés első lépésére.

Senki ne adjon el fegyvert a harcoló feleknek!Egyik félnek sem,senkinek!

A Béke Nobel díjat ajánlva küldjék,nehogy elkallódjon a postán!(Ha Obama,meg a másik három amerikai elnök megérdemelten kapta meg,akkor az én jogosultságomhoz kétség sem férhet!)A díjjal járó pénzt a bankom előzékenyen beszámítja majd röpke ezer év múlva lejáró devizakölcsönömbe, mint előtörlesztést.
Akkor még béke volt, és ahogy alattunk sötétült az ég, úgy sziporkáztak fel egyre sűrűbben ennek az ősi városnak a fényei, miközben a számtalan mecset minaretjéből a müezzinek sorban imára szólították híveiket. Hangjuk betöltötte a síkságot.
Másnap az egyik magán busztársaság lepukkant járművével tovább indulunk dél felé Jordániába.
Nekem már volt alkalmam megtapasztalni a szír emberek vendégszeretetét, közvetlenségét, humorát, és nyíltszívűségét, de az elmúlt pár napban anyám is részesülhetett benne, örökre emlékezetessé téve számára az itt töltött rövid időt.