Árak.(Sri Lanka,India,Nepál)

Dél-Ázsia sem olyan legendásan olcsó már,mint amilyen 20-30-40 évvel ezelőtt volt,de ha az ember hajlandó kicsit visszafogott stílusban utazni,akkor még mindig elfogadhatóak az árak.Az utazás messze legjelentősebb tételét most is a repjegy adta.Ezen kívül a legnagyobb költség valószínűleg visszafogott alkoholizmusomból következően a sörökre kifizetett pénz volt.A belépők összege is tetemes volt,különösen azokra a helyekre,amik a világörökség részei.A jegyek külföldieknek  5-10-20-szorosa annak,mint amit a helybeliek fizetnek érte.Nepálban láttuk az egyik helyen,hogy négy kategória is volt,helybelinek,indiainak,külföldieknek,és amerikaiaknak.A következő az lesz,hogy mindenkitől jövedelemigazolást kérnek,és ennek alapján szabják meg a belépőket.Mondjuk még mindig ez lenne a legkorrektebb,hiszen pusztán az alapján jegyárat szabni,hogy ki,honnan jött,finoman szólva is igazságtalan.Hogy mást ne mondjak,én valószínűleg az életem során eddig felkeresett 50-60 országban összesen nem költöttem annyit,mint amennyibe egy celebünk, showmenünk, politikusunk egyetlen külföldi útja kerül.És persze Indiában is több száz millióan élnek olyanok,akik nyomora európai ésszel felfoghatatlan,de néhány olyan is,aki egy laza éjszakán képes a kaszinóban eljátszani annyit, mint amit nálunk egy komolyabb politikus egész évben lop.(Na jó,lehet hogy ez egy kicsit túlzás. Annyit még egy indiai nábob se tud eljátszani!)A pálmát minden kétséget kizáróan a Taj Mahal vitte el ilyen téren is,ahol indiaiak 20 Rúpiát, külföldiek 750 Rúpiát fizetnek a belépőért.(Nekünk az külön 20 Rúpiába került,hogy a  csomagmegőrzőben hagyhattuk a kis hátizsákot,ezt se lehet ugyanis bevinni.)

Ja,hogy milyen a Taj Mahal?A Taj Mahal pont olyan,mint a képeken. Rabindranáth Tagore, a híres indiai író, polihisztor azt mondta róla,olyan,mint,

„Egy könnycsepp az idő arcán”.

Hát ilyen.

A szállásért túlnyomórészt 800-1200 Ft közötti összeget fizettünk éjszakánként két személyre.Szúnyoghálónk volt persze,de a legtöbb helyen,ahol szükséges volt,ez amúgy is járt a szobához.Mindig megkérdeztük,hogy biztos nincs-e ágyi poloska.Ezzel a kis piros,szinte kiirthatatlan vérszívóval kapcsolatban már voltak igen rossz tapasztalataink Londonban,és Izraelben.Az egyik helyen lámpaoltás után mindketten intenzíven kezdtünk el vakarózni.Felkapcsolva a lámpát,a falon csak úgy nyüzsögtek az ágyi poloskák.Ilyen tömegben elképzelni sem tudtam őket eddig.Összepakoltunk,és szóltunk a portán,hogy mi a helyzet.Azt mondták adnak másik szobát,ahol nincs ilyen jószág.de hát erre a szobára is ezt mondták,és mi semmilyen más élőlénytől nem rettegünk annyira,mint ezektől.Így elhagytuk a hotelt,de szóltunk nekik,hogy másnap visszajövünk,és kérjük vissza a pénzt.Éjjel kettőkor viszont kicsit babrás volt olcsó szállást keresni,így a 4.-5. helyen feladtuk,és kivettünk egy tényleg nagyon tiszta,és kényelmes szobát egy számunkra előkelő hotelben 3000 Ft-ért.Ez volt az egész út legdrágább szállása.(A poloskás helyen másnap szó nélkül visszaadták a szoba árát.)

Goán vagy egy hétig voltunk.

Az egyik szállásunkon a lábakon álló kunyhók szorosan egymás mellé épültek.Minden szoba előtt kis erkély asztallal,és két székkel,amihez pár lépcső vitt.Belül dupla ágy,szúnyogháló,a szobából nyílt a saját fürdőszoba.Igaz hogy minden egyes mozdulatra az egész kunyhó mozdult az emberrel,és mindig vártam hogy a WC-vel együtt lezuhanok a másfél méterre lévő homokba,de ezt megúsztuk.Pár kunyhóval arrébb,mintegy 30 méterre a kemping nyitott étterme szabad ég,és pálmafák alatt,aztán a világossárga finom homokos part harminc métere,és az Indiai-óceán.Közepesen kemény alku után 400 Ft-nak megfelelő összegben egyeztünk meg velük éjszakánként.

Az út során a legolcsóbb szállásunk Nepálban az Annapurna körút egyik állomásán,Manang.ban volt,ahol a két ágyas szobáért 150 Ft-nyi Rúpiát fizettünk.

Ebben az árban benne volt,hogy minden este melegítettek nekünk 1-1 vödör vizet,amivel az épület mögött pár méterre lévő,deszkafallal körülvett kis helyiségben konzervdobozzal lezuhanyoztunk.Egy nagy tányér leves 70 Ft-nyi Rúpiába került náluk az alsó szinten,ami a kocsma,étterem,szalon,teázó,kávéház,melegedő,nappali,társalgó,hálószoba funkcióit is ellátta.Ez volt talán az egész körút legeredetibb szállása.Ráadásul üdítően olcsó volt a körűt többi részéhez képest.Két kis szoba volt a felső szinten összesen.Mindkettőben két-két deszkából ácsolt ágy kinyúlt matraccal,koszos huzattal.Az agyaggal tapasztott falakat kék nejlonfóliával burkolták be.Ha kiálltunk a szobánk elé az alsó színt lapos tetejére,akkor mögöttünk volt Manang,a kis hegyi falu,amúgy az egész,hasonló nevű tartomány központja,előttünk a hatalmas folyóvölgy,a túlsó oldalon a gleccsertó,a fölött egy óriási gleccser,körben hegyek,szemben a hóval borított 7-8000-es csúcsok,szóval nemcsak az út legolcsóbb,de a legszebb környezetben lévő szállása is volt egyben valamivel 3600 méter fölött.

Az Annapurna kör egész Nepál második legnépszerűbb túraútvonala ,(az első a Mount Everest alaptábor) amit évente 200 000-en tesznek meg,ennek fele a kiszolgálószemélyzet.Az árak ennek megfelelően pofátlanul magasak többnyire,különösen ha azt nézzük,hogy az LP szerint a nepáliak 80%-a napi egy dollár körüli összegből él.(Olvastuk valahol,hogy a hetvenes évek elején a Himalájába induló expedíciók serpa teherhordói közül az egyiknek csak az volt a dolga,hogy a több hetes út fedezetéül szolgáló aprópénzt cipelte.Pokhara ekkoriban még pár darab ritkásan álló épületből állt.Ehhez képest mi egy héttel az érkezésünk után találkoztunk először fémpénzzel.Forgalomban van még,de már a nyilvános WC-kért is papírpénzzel fizetnek)

Az Annapurna kör keleti részén az a rend,hogy a vendégházak falvanként egységes árlapot nyomtatnak,így mindenhol ugyanannyiba kerül minden egy adott faluban.Azzal nekem semmi problémám,hogy azoknak az ételeknek az árai egyre nagyobbak a magasság növekedésével,amiket öszvérháton kell felhozni a völgyből.(Ha például valami sznob turista pont itt akarna előregyártott,ízetlen pizzát eszegetni,fizesse meg!)Na de az arányok!Ha ugyanaz a sör 3-4000 méter közelében ,20-50,vagy akár 100%-al lenne drágább,mint a síkságon,akkor egy szót se szólnék.Csakhogy  a Thorung  hágó környékén volt olyan hely,ahol már 15-szörös árat kértek volna,pedig a síkságon is egy vagyonért adják,különösen ha a helyi bérekhez viszonyítom.Azonkívül a rizst,(ami a déli oldalon 2000 méterig is megterem),vagy a teát,(amiből egy hordár egyszerre egy egész falu  éves szükségletét is elviszi a hátán) is sokszoros szorzóval értékesítik,ami kicsit sok.Csomaghordót bérelni természetesen nem volt pénzünk.Azért kérdezgettük az árakat.A legolcsóbb,amit mi találtunk,az 1000 Ft körüli összegért vállalta volna egy hátizsák cipelését naponta.De hallottam napi négyezres bérről is.Az összeg persze magasabb hogy ha lenn Besisaharban,vagy főleg Pokharában szerződtetik,még magasabb helyi utazási irodán,és a legmagasabb ha otthoni utazási irodán keresztül fogadja fel őket az ember.Egy komolyabb út előtt a személyzet minden tagjának a felszerelését a megrendelőnek kell biztosítani,mert előfordult hogy a hordár megfagyott odafent a szegényes saját ruhájában.Ebből a felszerelésből,amit lehet,az út után eladnak.Ezért látni teherhordókat,akik napszemüvegéről egész út alatt fityeg az árcédula.Némileg zavaró ugyan,de újként adhatja el.Régebben súlyra fizették őket a hegymászók,de,miután egyik-másik hetvenkilós súllyal szakadékba szédült,maximalizálták a terhet.Ha jól tudom harminc kilónál több súlyt nem vihetnek.Némelyik turistánál alap,hogy ha másodmagával elindul egy ilyen úton,akkor két teherhordót,és egy hegyi vezetőt szerződtetnek.Nekünk persze serpánk,hegyi vezetőnk se volt,a személyzeten megspórolt pénzt sörbe fektettem.Így ugyan sose tudtuk hogy a jó úton járunk e,de legalább nem érdekelt.Természetesen a teherhordók fizetése nagyságrendekkel kevesebb,ha helybeli fogadja fel őket.Ilyenkor szemmel láthatóan nincs semmi súlyhatár.Ezek mindent visznek.

  

Láttunk útközben vaskaput,vízvezetékcsöveket,hullámlemezeket cipelő teherhordókat is.Kilóra fizetik őket,minél nagyobb súlyt visz minél messzebbre,annál több a fizetség.Az egyik helyen a pihenő teherhordók mellett láttam akkora csomagot,hogy elég volt körbejárni.

Az egyikük beszélt egy kicsit angolul.Kérdeztem tőle,hogy ki cipeli ezt a cuccot.Az egyik szikár nyugdíjas korú emberkére mutatott,aki szerintük is,meg kinézetre is 70 éves volt.Maga a csomag egy nagy kövön állt,és 70 kilót nyomott,kinézetre többet,mint aki cipelte.Kíváncsiságból belebújtam a vállpántjába,fejemre illesztettem a homlokpántot,és megpróbáltam felállni vele.Nagy nehezen sikerült,bár majdnem eldőltem oldalra az egész csomaggal együtt,amit finoman szólva megmosolyogtak.Becslésem szerint akár 2-300 méterre is képes lettem volna elcipelni.Ehhez képest ezek az emberek kimérten,nyugodtan,de rendíthetetlenül ballagnak egy szál papucsban a meredek ösvényeken felfelé,és sokszor 10-15 km-t is megtesznek naponta.Ráadásul szinte mindig a völgyből hurcolnak valamit a hágó felé,visszafelé üresen sietnek.Napról napra egyre nagyobb elismeréssel néztük őket,hiszen mi aztán tudjuk hogy milyen 20-30 kilóval szórakozottan túrázgatni,de azt elképzelni is alig,hogy milyen ennek a többszörösét cipelni,és esetleg évtizedekig ebből eltartani egy családot.Láttunk persze sok öszvérkaravánt is,hiszen a sok turista,meg a helybeliek igényét csak a hordárok nem bírnák kielégíteni.

A hegyek között találkoztunk két izraeli lánnyal,akik nagyon büszkék voltak magukra.Mesélték,hogy ők a hivatalosan feltüntetett szállásárakból alkudni szoktak,néha csak a felét fizetik annak,ami az árlapon van,és egyszer teljesen ingyen aludtak.Én őszinte elismeréssel,döbbenten hallgattam őket.Kérdeztem hogy mi van a kajákkal?Hát,sajnos az teljesen fix,abból nem lehet alkudozni.És mi az oka annak,hogy nekik adnak kedvezményt a szállásból?Szerintük az,hogy a helybeliek tudják hogy a zsidók milyen jó üzletemberek,mindig alkudnak,és erre való tekintettel kapnak ők olcsóbban mindent.

Természetesen nem vettem el a kedvüket azzal,hogy elmondom,mi azt az elvet követtük a hegyek között végig,hogy azon a helyen,ahol aludni akartunk,A. megpihent valahol a zsákok mellett,én pedig végigjártam a vendégházakat,szálláshelyeket.(Nagyobb falvakban 8-10 is van)Kértem egy árlapot,aztán megtettem ajánlatomat.A szállásért nem fizetünk egy fillért sem.(Ennél a pontnál a legtöbb helyen azonnal belementek a dologba,hiszen a kajaárak annyira magasak,hogy amit ketten fogyasztunk,annak hasznán bőven bejön a veszteség)Ami a többi árat illeti,hajlandó vagyok az árlapon feltüntetett összeg felét fizetni mindenért,és akkor még mindketten tudjuk hogy nagyon jól jártak.Na itt már megtorpant a dolog.Ennek ellenére majd minden szállásunkon sikerült ezt is kialkudni,bár több helyen be kellett járnom az egész falut,mire találtam olyat,aki belement a dologba.Egy-két hely volt,ahol az istennek se akartak engedni a kajaárakból,de itt se fizettünk a szállásért.Kivétel volt többek között az említett szállás Manangban,ahol még nekem se volt pofám alkudni,valamint a Thorung hágó előtti menedékházban,ahol egy fillért sem engedtek az árból,és az első éjszakai szállásunk a hegyek között Bhulbuléban,ahova nagyon későn estünk be,Besi Saharból gyalogolva,így a szállást csak a felére alkudtuk le.Itt találkoztunk egy osztrák hegymászóval,aki a Manaslu csúcsáról tartott hazafelé,három fős személyzetével.Csomagban kapott mindent az utazási irodától,és az egy hónapos útért majdnem annyit fizetett,mint amennyibe kettőnknek az egész négy hónapos út került.Ezen a helyen a szobánkban találkoztunk egy méretes pókkal.

Ez az a tarantella nagyságú jószág,ami az adekvát kígyóval együtt elmaradhatatlan kelléke bármelyik dzsungeles ölős-baszós-kardozós míves amerikai filmnek.Természetesen nem bántottuk,és a legszebb ázsiai hagyományok szellemében ő sem minket.Ott hagytuk az ajtófélfán,reggelre elballagott valamerre.Most se volt semmilyen biztosításunk,mert én a biztosítótársaságoknál csak az adóhatóságot,a bankokat,és a politikusokat utálom jobban.Azért az Annapurna körút előtt megfontoltuk a dolgot,és érdeklődtünk Katmanduban 1-2 helyen.Ugyanis a könyv,ami általában nagyon liberális,melegen ajánlja,hogy biztosítás nélkül ne bóklásszon az ember Ázsiában,de a Himalájában különösen ne!A legolcsóbb biztosítás,ami már elfogadható körre szólt,az ha jól emlékszem 600 dollár lett volna egy hónapra,vagyis több,mint amennyit mi összesen költeni szándékoztunk,így lemondtunk róla.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.